Ő SOHA EL NEM HAGY❣️

"Veled leszek... Nem maradok el tőled, nem hagylak el" (Józs 1,5)

Gyakran idézik ezt a Józsuénak szóló ígéretet; ez az alapja az újszövetségi Igének: 
"Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5).

Szeretteim, küzdelmes élet vár ránk, de a Seregek Ura velünk van. 
Nagy, de lelkileg ingadozó népet kell vezetnünk? 
Ezen ígéret szerint megkapjuk a hozzá szükséges józanságot és bölcsességet. 
Ravasz és hatalmas ellenséggel kell megküzdenünk? 
Ebben az ígéretben rejlik a győzelemhez szükséges erő. Nagy örökséget kell elnyernünk? 
E jel alatt célhoz érünk, hiszen maga az Úr van velünk.

Mert bizony jaj lenne nekünk, ha az Úr elhagyna bennünket. 
Mivel azonban erre sohasem kerülhet sor, nyugtalanságunk viharai Isten hűségének hullámain megnyugodnak. Az Úr soha nem hagy el bennünket. Történjék bármi, Ő mellettünk lesz. 
Barátok cserbenhagyhatnak, segítségük sokszor csak olyan, mint az áprilisi zápor, 
Isten azonban hűséges, Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz, és a Szent Szellem bennünk marad.

Én lelkem, légy ma is nyugodt és bizakodó. Ha gyülekeznek a felhők, az Úr szétoszlathatja őket. 
Mivel Isten nem hagy el; a hitem se hagyjon el; mivel Ő nem távozik el mellőlem, én sem akarok eltávozni mellőle. Így hitben békességre találok.

BÉKESSÉG AZ ELLENSÉGGEL❣️

"💞Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti" (Péld 16,7)

Vigyáznom kell arra, hogy útaim az Úr előtt kedvesek legyenek. De még így is lesznek ellenségeim.
Talán éppen azért, mert bátor vagyok az igazat cselekedni. Milyen nagyszerű ígéret ez a mai!
Amikor az emberek dühösködnek, az Úr megmutatja (nekem) dicsőségét: lecsendesíti haragjukat úgy, hogy nem kell félnem tőlük.

Istennek hatalmában áll ellenségemet megakadályozni abban, hogy ártson nekem, akkor is, ha nagy kedve volna hozzá. Lábán is üldözte Jákóbot, mégsem árthatott neki. 
Isten meggyőzheti haragos ellenségemet és barátságosra hangolhatja. Így tett Ézsauval, aki testvéri öleléssel várta Jákóbot, holott az attól tartott, hogy fivére kard élére hányja családjával együtt. 
Az Úr a legdühösebb ellenséget is Krisztusban testvérré és munkatárssá változtathatja, mint ahogyan Sault is azzá tudta tenni.
Bárcsak mindenkor ez történne az evangélium üldözőivel!

Boldog az, akivel szemben olyanok lesznek ellenségei, mint az oroszlánok Dániellel: békességesek és barátságosak.
Ha eljön halálom, a végső ellenség, kívánom, hogy békességben tudjak szembenézni vele.
De most arra kell törekednem, hogy mindenben kedves legyek az Úrnak.
Hitben és szentségben éljek, mert csak ebben gyönyörködik a Magasságos.


MINDEN MEGSZENTELŐDIK❣️

"Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úr szent tulajdona!." - Zak 14

Boldog az a nap, amelyen minden szentté lesz.
Még a lovak csengettyűi is az Urat dicsőítik. Ez a nap számomra már elérkezett. 
Mindent Istennek szentelek? Ruhám, amelyet fölveszek, majd levetek, Krisztusnak, az én Uramnak igazságára kell emlékeztessen. Munkámat úgy kell végeznem, mint aki az Úrnak szolgál. 

Bárcsak válna a mai napon a ruhám papi köntössé, ételem szentséggé, házam templommá, asztalom oltárrá, beszédem tömjénné, én magam pedig pappá! 
Uram, teljesítsd kérésemet és add, hogy körülöttem semmi ne legyen közönséges, tisztátalan!

Hitben számíthatok is erre! Ha hiszem ezt, az Úr segít, hogy így is legyen. 
Mivel én magam az Úré vagyok, az Úr leltárba veszi mindenemet, hiszen mindenem az Övé; én pedig ezt azzal akarom bebizonyítani, hogy ennek tudatában használom dolgaimat a nap folyamán. Szeretném, ha reggeltől estig boldogan és szent rendben folyna életem összes dolga. 

Csengőim csöngjenek - miért ne csöngenének?
Még a lovaimon is csengettyűk legyenek - ugyan, kinek van több joga, hogy zengedezzen, mint a hívőknek?
 
De csengőim, zeném, vidámságom mind-mind szent kell legyen, és azt kell hirdesse: "
Az Úr szent tulajdona!"



AZ IGAZAK KÍVÁNSÁGA TELJESÜL❣️

"💞Az igazak kívánsága pedig teljesül" (Péld 10,24)

Mivel az igaz kívánsága is igaz, Isten nyugodtan teljesítheti azt. 
Viszont sem az egyes embernek, sem a társadalomnak nem lenne hasznára, ha ez az ígéret a gonoszoknak is szólna. 
Tartsuk meg az Úr parancsolatait, akkor Ő is méltányolni fogja kéréseinket.

Ha azonban az igaz ember esetleg jogtalan dolgot kíván, az nem fog teljesülni. 
De rá fogunk jönni, hogy ezek nem is valóságos kívánságok, hanem félreértésből, vagy eltévelyedésből fakadtak, és így az szolgál javunkra, ha nem valósulnak meg.

Halogatja az Úr kívánságaink teljesítését? Ez a mai ígéret bátorítson a további könyörgésre. 
Vagy esetleg végleg megtagadta kérésünk teljesítését? 
Akkor is adjunk hálát Neki, hiszen mindig az a vágyunk, hogy csak akkor engedjen kéréseinknek, ha Ő is így látja jónak.

Bizonyos dolgokat viszont bátran kérjünk. Ilyenek: a szentség, a hasznosság, a szolgálatban a Krisztushoz való hasonlatosság, a felkészítés a mennyek országára. 
Ezek a kérések a kegyelemből, és nem a természetünkből fakadnak - a megigazult ember, és nem a természeti ember kérései. Isten nem zárkózik el az ilyen kérések elől, hanem bőségesen teljesíti őket. 

"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt 37,4)
Ezt kívánjuk ma!

AZT VÁLASZTOM AMIT Ő VÁLASZT❣️

"💞Kiválasztja a mi örökségünket" (Zsolt 47,5)

Ellenségeink szűkmarkúak velünk szemben, de nem vagyunk kiszolgáltatva nekik. 
Az Úr gondoskodik rólunk, végtelen bölcsessége jelöli ki helyünket a világban.
Sorsunkat nálunk bölcsebb értelem irányítja.
Minden dolgot Isten rendez el és mi ennek örülünk; azt választjuk, amit Isten választ a számunkra.
Ha saját elképzeléseink szerint választhatnánk, akkor is azt kívánnánk: bárcsak minden Isten akarata szerint történne.
Saját balgaságunk tudatában ne akarjuk sorsunkat magunk irányítani.
Sokkal biztonságosabban és nyugodtabban érezzük magunkat, ha az Úr kezében van a kormány, mintha mi irányítanánk életünk hajóját saját elgondolásaink szerint.
A talán sokszor fájdalmas jelent és az ismeretlen jövendőt bízzuk Atyánkra, Megváltónkra és Vigasztalónkra.
Én lelkem, a mai napon tedd le vágyaidat Krisztus lábaihoz.
Ha mostanában makacs és önfejű voltál és a magad útját jártad, tagadd meg balgatag énedet, és add életed kormányát az Úr kezébe.
Mondd: "Ő majd eldönti".
Ha mások vitatják is az Úr végtelen hatalmát, és az ember szabad akaratát dicsőítik, felelj így nekik: 
"Ő dönt majd helyettem".
Teljesen önként engedem át neki a döntést, és azt kívánom, hogy Ő legyen életem korlátlan ura.


SZOROS KÖZÖSSÉG❣️

"💞Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr" (Jer 31,34)

Bizony sok mindent nem ismerünk, de az Urat igen.
Ma ezt az ígéretet tapasztaljuk meg, és ez nem is csekély ígéret. Közülünk még a legkisebb hívő is ismeri Istent a Jézus Krisztusban. Bár nem annyira, mint szeretnénk, de mégis igazán ismerjük Őt. 

Nemcsak a róla szóló tanítást, hanem Őt magát is. Ő a mi Atyánk és barátunk. 
Személyesen ismerjük Őt. Elmondhatjuk: "Én Uram és én Istenem!" 
Meghitt kapcsolatban állunk Istennel, és sok boldog időt töltünk szent jelenlétében. Nem vagyunk többé idegenek a számára, mert az Úr titka közöttünk lakik.

Ez több, mint amire a természet taníthat minket.
Nem test és vér jelentette ki nekünk Istent.
Krisztus Jézus jelentette ki Őt nekünk, amikor befogadtuk a szívünkbe.
Ha tehát az Úr maga ismertette meg magát velünk, nem ez minden üdvözítő ismeret forrása? 
Istent ismerni azt jelenti: örök életünk van. 

Mihelyt Istennel közösségbe kerülünk, megkapjuk azt a bizonyosságot, hogy új életre elevenedtünk meg. Ó, én lelkem, örvendezz ennek a felismerésnek, és áldjad Istent egész napon át.

TÖBBÉ MEG NEM EMLÉKEZEM❣️

"Mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre" (Jer 31,34)

Amikor megismerjük az Urat, elnyerjük bűneink bocsánatát. Úgy ismerjük meg Őt, mint a kegyelem Istenét, aki nem tekint vétkeinkre. Micsoda boldog felfedezés ez!

Mennyire Istenhez méltó megfogalmazás:
Az Úr megígéri, hogy bűneinkről többé meg nem emlékezik. Hát elfelejtheti Isten azokat? 
Azt mondja, igen, és Ő komolyan gondolja azt, amit mond. 
Úgy tekint ránk, mintha soha nem vétkeztünk volna. A nagy engesztelő áldozat olyannyira eltörölte minden bűnünket, hogy azok Isten előtt már nem léteznek.
A hívő Krisztusban van, és Isten ugyanúgy elfogadja, mint Ádámot, amikor még ártatlan volt. 
Sőt, míg Ádámnak csak emberi ártatlansága volt, a hívő Isten igazságába öltözik.

Az Úr nem emlékezik meg bűneinkről, tehát nem büntet meg értük, és irántunk való szeretete sem csökken miattuk.
A kifizetett adósság már nem adósság. Így törli el az Úr népének a vétkeit is.

Ha szomorkodunk is bűneink és mulasztásaink miatt - és ez kötelességünk, amíg csak élünk - egyben örvendezünk is, mert Isten soha nem fogja bűneinket felróni nekünk.
Ez a kegyelem meggyűlölteti velünk a bűnt. Isten ingyen bűnbocsánata arra indít, hogy soha többé meg ne szomorítsuk Őt engedetlenségünkkel.